poétikai önismereti kurzus

Verses füveskönyv vándoroknak

2016. május 25. 13:43 - petiasün

Olyan ez az élet...

Olyan ez az élet, mint valami
vihar tengeren, a hullám
addig mos, míg el nem fogysz,
személyiséged az enyészeté nem lesz
 
álmaid szét nem foszlanak.
Aki az órabérével egyszer is matekozni kezd:
Halott ember. Szolgalélek. Megvásárolt,
kirakatba rakott árucikk lesz tüstént.
 
Aki azon aggódnik, hogy mi lesz?
Mit fognak szólni, ki fognak rúgni!
Fel fognak-e venni, el tudom végezni?
Addig se él, addig se lát, addig se hall.
 
Az élet egy könyökkel se lesz hosszabb.
Az ember nem lesz boldogabb, ha mindent
nehézségként kezel, hát kelj fel!
Lehetőség az élet, nem kilóra mérnek
 
Ott, ahol már nem kell a tested.
Az élet értelmét kerested, ma pénzt keresel.
Ehhez meg állás dukál, nem mozgás,
elfogadás, változás. Hívd csak fejlődésnek
 
amiben vagyunk, de előbb…
Mondd csak, ki is vagy?
És miért jöttél e Földre?
Állat költözött emberbőrbe.
 
De persze mindez, csak biznisz,
karrier meg valami homályos eszmbe
az önmegvalósításról. Jó vicc.
Addig nevetek, amíg a víz szét nem mos egészen.
Címkék: vers élet munka ember cél
Szólj hozzá!
2016. április 17. 19:45 - petiasün

A téren

Mert minden kellett.
De a minden ott hevert markomban,
és én nem tudtam
hogy természete semmi.
 
Így elszelelt a boldogság.
Magánszámom következik: életem.
És nincs második felvonás.
 
A nézőtéren unott arcok kószálnak
és egy ismerős pofa vizslat az első sorban.
Kezében tollal, meztelenül
jegyzetel. Én vagyok.
 
Hisz egy pillanat magány
mindenkinek jár.
Ez a pillanat lettem én.
 
Összemosódik a bűn és a szégyen
a gyönyör és öröm perceivel.
Végtére is semmiség az egész.
 
Voltam már itt.
Ezen a szent füvön.
Nem vár rám senki,
és én sem várok rád.
 
Kitartott pillanat folyik össze
boroskóla szagával.
Aki voltam, jelenem.
 
Nem érzem önnön életem!
És a tetőn szellemalak.
Kérdi, hogy mi maradt?
 
Csak játszom, ennyi az egész.
Nevetséges, ha az ember mögé néz.
Kérded, egyedül is boldog lennék?
Mindenem megvan. Nincs semmim.
Címkék: vers élet színpad én semmi magány minden pillanat
Szólj hozzá!
2016. április 17. 19:43 - petiasün

Vallomás

Szeretlek,
mert vagy nekem.
Ha fáj, ha kell,
ha nem kell, de érdekel.
 
Szerelmem, titkon ennyit mondok,
ahogy a földiek: életem!, sóhajtok.
Ennyit tudok, a szerelem ilyen.
Bennem lényed, aki vagy: meglelem.
 
Miattad élek, vagyok, mert akarod.
Akarlak, mert az egység erre hivatott.
Titkon kereslek és a szerelmemnek,
mivel üres vagyok, benned otthonára lelek.
 
Imádlak, mert máshogy nem tudom.
Nagy-nagy erőm, (mert férfi vagyok) neked adományozom.
Hidd el, tudom, hogy tudod:
Esendő vagyok, és ezt rád hagyom.
 
Bocsi, meg minden, tudod, szeretlek,
távolról minden reggel veled kelek.
Csak fogadd el, hogy magam elfogadom.
Szeretem, amit adsz és amit adhatom:
 
Lelkemet, és ez az utolsó kenet.
Így feszül rám az érzület,
hogy neked adni nem tudok.
Mindened megvan, és én is megvagyok.
 
De szeretlek, és ez az üzenet
nem választhat el többé bennünket.
Benned minden sóhajom, bánatom.
Benned magamat színtisztán láthatom.
 
Mondanám egyre, hogy imádlak,
de tudom, téged ez paráztat.
Hát annyit mondhatok,
mint a strómanok:
 
Belőled annyit kérek,
mit kaphatok.
Címkék: vers szerelem vallomás konkrét derivált Isten mégsekonkrét szeretnékszeretni
Szólj hozzá!
2016. január 15. 00:08 - petiasün

Pokoljárás

lángnyelvek égetnek belülről
vagyok a Seholban
hamuvá porladt régi hidak
hangok, üvöltések, fájdalmak

forró ez a tél
a legsötétebb veremben
az egyetlen fényforrás
izzó hús. csontropogás

hallatszik, mintha fa
lenne tábortűznél
démonok hada, a
kínzóm elmém maga

saját készítésű, kézműves
spanyolcsizma szívemen
péppé zúzott izomrostok
eltorzult, szenvedő arcok

mind mind én vagytok
és kiizzott a halott lelkemen
purgatóriumban edzett vágy
hogy már a fénybe vágy

élet hív, szólítgat
valami elvakít
a nap az. megragadom
és nem éget. akarom

hogy átjárjon és fénye
engem is átragyogjon
felvillanok majd, mint kísértet
hogy lássátok: élni nem kell
hanem lehet

Címkék: vers élet halál saját tűz szenvedés pokol bűnhődés
Szólj hozzá!
2016. január 12. 15:11 - petiasün

A tehetetlen ember

"A tehetetlen ember mindig másra haragszik.
A tehetetlen ember nem hallja, ami hallatszik.

A tehetetlen embert szíjak ejtik rabul.
A tehetetlen ember izzadva Sem tanul.

A tehetetlen ember szidja, aki tehetős.
A tehetetlen ember fázik, hogyha felelős.

A tehetetlen ember nem emlékszik szépre.
A tehetetlen ember (ezért) könnyű csalni lépre.

A tehetetlen ember azt mondja: - Úgyse!
A tehetetlen ember nem vágj a húst le.

A tehetetlen ember unja, hogy tehetetlen,
Mert a tehetetlen ember múltja temetetlen.

A tehetetlen ember azt játssza, hogy érdektelen,
Mert a tehetetlen ember így mutat életjelet.

A tehetetlen ember nem tud élni szelíden.
A tehetetlen ember kényszerből kéri, hogy más segítsen.

A tehetetlen ember nem tudja, mire képes.
A tehetetlen ember színe hideg, éles.

A tehetetlen ember szereti, ha más is esendő.
A tehetetlen ember tűző napnál nyit esernyőt.

A tehetetlen ember azt szereti, ha nincs csend!
Önmagából hiányolja a nem létező Istent.

A tehetetlen ember, ha lusta, az a legrosszabb.
A tehetetlen ember a puszta létével felbosszant.

A tehetetlen ember jó kedvet színlel, szépeleg.
A tehetetlen ember azt hiszi, már nem, pedig még beteg.

A tehetetlen ember csak eszköznek látja a zongorát.
A tehetetlen ember eltéveszti ki a jóbarát.

A tehetetlen embert nem lehet kiengesztelni.
A tehetetlen ember azt teszi, hogy ... nem tesz semmit!

A tehetetlen ember tudja, hogy a kulcs nála,
De inkább tehetetlenséget választ - és a dolgot furcsállja."

 

Címkék: zene élet isten ember elefánt lustaság tehetetlenség akph
Szólj hozzá!
2016. január 11. 19:22 - petiasün

Eleven Hold - Sehol

"Úgy ringok Isten és közted, mint törött hintaló,
Egész belefáradtam már, de így a jó!

Legalább könnyű lesz így elmennem,
Már a legtöbb mindent megnéztem,
És nem boldog soha senki sehol.

A Mennyben számomra nincs hely még,
Mert oda nem elég ilyen kis végzettség!
Bár jó barátom a főnök rég,
Túl alacsony vagyok és távol az ég!"

Címkék: zene élet halál hold menny eleven sehol
Szólj hozzá!
2016. január 10. 17:35 - petiasün

Le temps de l'amour

Korgó gyomorral és éhező
lélekkel, szerelemben ébredtem.
Láttam a tökéletes másom máson.
Még az álmokban is foglalt igaz párom...
 
Az utcák üresek, befogadni láng szívemet
képtelen ez a rideg, nyirkos világ.
Mi éltetné lelkemet, mi e földi röghöz kötne
mától szellemem olcsó, poetizáló eszköze.
 
Vétkeztem, sok szeretőt elkergettem,
mert csak fél-igaz, nem álom-igaz voltak...(ha voltak).
Egykor létezett a régi önvaló ideálja,
ki maga nőjét már megkreálta.
 
Fájdalmasan koncentrálok,
de hamuból főnixet így sem alkotok.
Nyílnak és csukódnak az ablakok:
Egy magányos szerelmes vacog.

Címkék: vers álom szerelem
Szólj hozzá!
2015. december 16. 19:25 - petiasün

A szépben még hiszek

Bocsáss meg, néha hazudok.
Ne figyelj rám, ha borús vagyok.
Látom a szépet, egyre látom!
A gyermekit, a tisztát, a természetit…
 
Ahogy tipeg a kisded szerető
kezek közt, ahogy kel fel a nap,
ahogy növekszik az élet és múl
a fagy. Hogy elejt egy mosolyt
 
felém nagy ritkán az élet, ahogy
időnként egy lány kegyeibe enged.
És érzem néha, hogy élek és jó,
hogy élek! Hogy hálával tartozom
 
a kiáradó öregnek bölcsességéért,
édes ellenségemnek a tanításért,
a lenyugvó nap szépségéért,
jeges hidegben a meleg szóért.
 
De látom a rútat is, a fásult szemeket.
A szürke, mocskos, lehúzó városi közeget,
a gyilkos, pusztító, aljas lelkületet.
És a szellem hiányát az anyagban.
 
Hogy átvert, hogy kisemmizett
azért valahol engem a női nem,
és hogy öröm nélkül kell megkeressem
semmire se elég kenyerem.
 
Látod, szerelmem az élet maga.
De ez a szerelem: odi et amo!
Néha ad, néha elvesz, és ebben
az ember is elvész, nézd…
 
Nem puffogtatok többé közhelyeket.
Végletek közt táncol a képzelet.
Inkább szívvel, mint ésszel írnám
az életet, de nem lehet.
 
Azzá lettem, mit elvetek.
 
Címkék: vers élet szép természet
Szólj hozzá!
poétikai önismereti kurzus
süti beállítások módosítása