poétikai önismereti kurzus

2015. december 16. 19:25 - petiasün

A szépben még hiszek

Bocsáss meg, néha hazudok.
Ne figyelj rám, ha borús vagyok.
Látom a szépet, egyre látom!
A gyermekit, a tisztát, a természetit…
 
Ahogy tipeg a kisded szerető
kezek közt, ahogy kel fel a nap,
ahogy növekszik az élet és múl
a fagy. Hogy elejt egy mosolyt
 
felém nagy ritkán az élet, ahogy
időnként egy lány kegyeibe enged.
És érzem néha, hogy élek és jó,
hogy élek! Hogy hálával tartozom
 
a kiáradó öregnek bölcsességéért,
édes ellenségemnek a tanításért,
a lenyugvó nap szépségéért,
jeges hidegben a meleg szóért.
 
De látom a rútat is, a fásult szemeket.
A szürke, mocskos, lehúzó városi közeget,
a gyilkos, pusztító, aljas lelkületet.
És a szellem hiányát az anyagban.
 
Hogy átvert, hogy kisemmizett
azért valahol engem a női nem,
és hogy öröm nélkül kell megkeressem
semmire se elég kenyerem.
 
Látod, szerelmem az élet maga.
De ez a szerelem: odi et amo!
Néha ad, néha elvesz, és ebben
az ember is elvész, nézd…
 
Nem puffogtatok többé közhelyeket.
Végletek közt táncol a képzelet.
Inkább szívvel, mint ésszel írnám
az életet, de nem lehet.
 
Azzá lettem, mit elvetek.
 
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://magamnakszantfuveskonyv.blog.hu/api/trackback/id/tr498178088

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
poétikai önismereti kurzus
süti beállítások módosítása