Sok érzet értelmet győz. A legfelejthetetlenebb éjszaka is elmúlik egyszer. Te meg én fogunk még öklöt rázni,   sírni, vadul szeretkezni, imádni, gyűlölni, átkarolni és ellökni, csókolni, harapni, de karmolni, mély sebeket egymás szívében hagyni...   Amit előzőleg…

Mire megszüljük egymásnak magunkat, kihordunk annyi kínt, kívül-belül, hogy elszakadni egyikünk se tudhat többé a másiktól:                         feltétlenül valljuk egymást, mint gyermekét az anyja. - S akkor ha majd fájdalmak súlya nyom, fele bánatod én veszem magamra, és bűneid felét is…