Sok érzet értelmet győz.
A legfelejthetetlenebb éjszaka is
elmúlik egyszer.
Te meg én fogunk még öklöt rázni,
sírni, vadul szeretkezni, imádni,
gyűlölni, átkarolni és ellökni,
csókolni, harapni, de karmolni,
mély sebeket egymás szívében hagyni...
Amit előzőleg foltoztunk meg.
Egymás hadi sebesüléseire mi
leszünk a gyógyír és az ok.
Áldás és átok, láng és víz.
Hullámzó stég, ez a mi alapunk.
Irigy, gyűlölködő szemek lesznek a telek:
Szalmaház könnyekkel, vérrel
és szeretettel összefűzve.
Mint két sértett kisgyerek, húzzuk
egymás haját, amíg a másik észre nem vesz,
amíg a másik meg nem ölel,
amíg a másik belénk nem szeret
még mielőtt mi tennénk, és az győz
aki tovább tesz úgy, hogy nem fáj,
hogy nem jó, hogy nem hús
és nem vér a tét, hogy a lét
egymás nélkül is pont olyan valami
amiért érdemes küzdeni, hinni,
máglyán elégni és örökké
örökké a jelenben és ittben
szállni.
És boldogan élni, míg végleg meg nem halunk
ott belül...
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.