Vallomás
Szeretlek,mert vagy nekem.Ha fáj, ha kell,ha nem kell, de érdekel. Szerelmem, titkon ennyit mondok,ahogy a földiek: életem!, sóhajtok.Ennyit tudok, a szerelem ilyen.Bennem lényed, aki vagy: meglelem. Miattad élek, vagyok, mert akarod.Akarlak, mert az egység erre hivatott.Titkon kereslek és a szerelmemnek,mivel üres vagyok, benned otthonára lelek. Imádlak, mert máshogy nem tudom.Nagy-nagy erőm, (mert férfi vagyok) neked adományozom.Hidd el, tudom, hogy tudod:Esendő vagyok, és ezt rád hagyom. Bocsi, meg minden, tudod, szeretlek,távolról minden reggel veled kelek.Csak fogadd el, hogy magam elfogadom.Szeretem, amit adsz és amit adhatom: Lelkemet, és ez az utolsó kenet.Így feszül rám az érzület,hogy neked adni nem tudok.Mindened megvan, és én is megvagyok. De szeretlek, és ez az üzenetnem választhat el többé bennünket.Benned minden sóhajom, bánatom.Benned magamat színtisztán láthatom. Mondanám egyre, hogy imádlak,de tudom, téged ez paráztat.Hát annyit mondhatok,mint a strómanok: Belőled annyit kérek,mit kaphatok.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.