Már meghasonlottam magammal.
Az emberiség leképeződése
vagyok. Ördögi és angyali.
Az anyagnak és szellemnek torz tükre.
Ha magamba nézek, minden ép
törött maradványát találom, egészt
szemem nem lát már, se a szépet.
Testem lebontja e képet, felemészt
a bűntudat, hogy elárultam
önmagamat és élve rohadok el.
A lét nem felel, menj haza hát!
Így bomlik el, ki sorsáért nem felel.
És egyszer eljut az ember egy
olyan pontra, ahonnan már csak felfelé,
a Nap felé vezet az útja.
Sorsát kezébe fogja, hite erővé
duzzad, lelke egységet kíván.
Egyénülnie kell, hiába verték,
törték, zúzták kis darabokká,
ha lényege egyet kiált! Veríték
nem tántorítja el az utazót.
Az egész te magad legyél, benned
váljék teljessé, amit elvenni
nem lehet: egész-séged fő tetted.
Hogy aztán egy-énekből közös ég,
közös cél, közös vég kerekedjen
ki - olyan világot teremteni,
melyben az ember is ég: végtelen.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.