Feltámadásra várva
Kicsit megszaporodtak a nemek,és a nem szabadok az életemben.Ne szeress, mert megbánod! Legyekmás, mint ami vagyok! Egyetlenem már egyre több volt és egyik sem…Még gondolatban sem, hiszen vége,és ha vége lesz egyszer, el sem kezdeminkább többé. Vágyaimnak nincs része sorsom alakításában, és kívánni,netán képzelni se merjek! Képtelenülképzelgek. Mint ködös álom, olyan átvészelnimost a nappalt, éjszaka meg szenvtelenül játszom el, hogy ma is éltem valahol,legbelül talán, vagy egy lehetségesvilág markában. Majd csak alakulvalahogy. Valami mindig lesz. De minél több a nem, annál kevésbéérzem, hogy élek. Egyre szűkebbbörtön ez a komfort-zóna. Fény (, az Istené)egyre neonosabban világlik meg. Egyre művibb a kinti világ már,és egyre reálisabbak az álmok.Leledzek, még létezek, talán vára túlparton már, az angyalok bódító, bor-mámoros serege.De énekük vész-trombitaszó,hangjuk érces, csendül a refrénremint kard, hogy igent mondani, az lenne jó. Habár szétesett minden, s megromoltlelkemet követve testem is,még csak jel ez, nem koporsótszegeznek, csak a rest is kétszer fárad, én kétszer halokmeg minden feltámadás előtt, hiszenolyan kényelmesek a barlangok,és a köveket nincs, ki eltolja helyettem... hacsak nem maga az Istena barlangés én volnék a kőlelkem teteme előtt
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.