végtére is semmi az egész
Az az édes illat néhány év utánautopilot-on az agyam, zuhanásra készenútszélen egy állat rothadó bűze talánnem kell többet szemedbe nézzek, remélem Mikor minden álmod meghal sorbanmégiscsak le kellett volna ezt zárni, régFoszladozik a bársonykötél, sor van a pokolbanorrfacsaró, itt a halogatás teteme ég Nem vállaltam túl magam, biztonsági a játékHány vargabetű kell egy búcsúzáshoz?Neked legalábbis az, kényelmes ajándékVajon hányszor kell hallgatni egy vallomáshoz? Az az édes rothadó bűz, ahogy teltek az évekátesés, turbulencia, emeld! emeld! hová hullsz -szinte felszabadít az undor, amit magamtól érzeknem kell többet szemembe nézned, tán így is boldogulsz
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.