Minden elmúlik egyszer, s csak emlékek
Mik maradnak, mesével átszőtt töredékek
Hiánya társnak s közelsége távolságnak
Bárcsak az emberek a másikra több időt szánnának...
Tán tartalma is lenne így a családnak
De nem nevezhetem magam, csak csalárdnak
Körémzárom falát az elhagyatottságnak, hát
Csak az vessen meg, ki otthonában itthont lát.
S már csak azért járom az iskola falát
Hogy aztán magamra hagyva dobhasson át
Egy olyan világba, ahol nincs sok szabadság
Csak szabadosságért fizető nagy álomadósság.
Hogy elúszott életek sodrában majd egyszer
Lehessék én az a fény, az egyik gyógyszer
Aki kijut a meghunyászkodás labirintusából!
Ó, hogy csak jutnék ki már saját szobámból...
Mik maradnak, mesével átszőtt töredékek
Hiánya társnak s közelsége távolságnak
Bárcsak az emberek a másikra több időt szánnának...
Tán tartalma is lenne így a családnak
De nem nevezhetem magam, csak csalárdnak
Körémzárom falát az elhagyatottságnak, hát
Csak az vessen meg, ki otthonában itthont lát.
S már csak azért járom az iskola falát
Hogy aztán magamra hagyva dobhasson át
Egy olyan világba, ahol nincs sok szabadság
Csak szabadosságért fizető nagy álomadósság.
Hogy elúszott életek sodrában majd egyszer
Lehessék én az a fény, az egyik gyógyszer
Aki kijut a meghunyászkodás labirintusából!
Ó, hogy csak jutnék ki már saját szobámból...
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.