poétikai önismereti kurzus

2013. április 12. 23:07 - petiasün

Vár

Itt a vége fuss el véle
Nincs aki veled élne
Ily botor lelket, nem,
Nem tűrhet senki sem.

Sértett, félhet, remélhet
De egyet nem tehet
Boldogságot tönkre
Álmot, melyet összetörne.

Mit érezhetne mégis
Érez bármit is?
Ugyan, ugyanaz
ugyanúgy falaz.

Vakolat került rá
Most már aztán hajrá
Verhetik, próbálhatják
Vastagodik a fal, vájhatják...

Van hova bújnia legalább
Lehet erőtlen valahol a galád.
De minek tépném számat
Ím, lelki-fogyatékos imámat...

Csak az ég hallgatja már.
A fenyő merőn bámul rám.
Felhők úsznak az esti égen
Még ők sem ismernek engem.

Késő, túl sok volt már
A megfutamodás erős vár.
Erős, mert senkit be nem enged
Mégis kiszolgáltatja lelked.

Kérőn kaput nyit majd bezár
A tömlőcben szabadságra vár.
Szeretetre éhes de mégsem
Kap boldog lehetőségen.

Ez van, a kapu zárva marad.
Nem ver át több szabadító hadat.
Nem lök árokba már senkit
Legjobb ha többé ki se nyit.

Címkék: vers
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://magamnakszantfuveskonyv.blog.hu/api/trackback/id/tr606227839

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
poétikai önismereti kurzus
süti beállítások módosítása