Testem minden darabja
felaprózódva, szétszabdalva,
megromlottan áll.
Jönne már az a jómagyar feltámadás...!
A vesékbe ható fénykihatás.
De csak levegő után kapkodunk.
Mint áldozati bárány várom sorsomat.
Az Isten mostanság, folyton cserbenhagy...
vagy én hagyom el Őt talán.
Fáj a mellkasom. Légneművé lett alkatom,
és megroggyan folyvást akaratom.
Hol vagyok...? Csengettek.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.