Látomás

Sötét szoba - önmagam.
Benézek, hátha megértem.
Fáklyák világítanak halkan,
de én hol vagyok? Nem értem.

Csak egy meggyötört, kopaszra
nyírt...Jó ég, az én vagyok!
Összevarrt száj, véres csuklya
riadt szemek, torz arc, ennyit látok.

Most sikolt a tűz, feketén világít
a terem belsőséges ösztöne.
Torz alak jön, s csak visít!
Letépi karjaim, s vonszol be, oda be...

Hangtalan üvöltök fel, s mintha
kapálóznék nem létező kezeimmel.
Csöndesedik a torz látomás, s egy inga
képe sejlik fel:

 Íme, az ember!