Hahó! Merre bújtál?
Kitől félsz, gyere elő!
Te apró, pislákoló gyertyaszál.
Lelkem, mondd, merre bújtál?
Ételre se bújsz ki
és italra se már.
Halkan, magamban mondom ki:
Tán örökre elhallgattál.
Szerelemre nem felelsz,
örömöt ismerni félsz.
Hisz már csak félni mersz...
Velem lenni így meddig bírsz?
Szemem érzi: elhagynál már.
Szellemem tudja: megrokkantál.
Fiatal vénség, a kórral jár.
Eszem, hát mégis elárultál.
Érzelmek fojtva, nincs öröm
a borba. S bennem e bujdosó
oly mogorva. Kiált csak emberbőröm
átkozva: Vándorlásod kárhozza.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.