Este
Átélem újra életem körforgását
passzívan kissé, de érezve szellemét,
minden elmúlt mozzanat ragyogását
és kuszálom össze elmém békéjét.
Kicsit mindent kicsit semmit
Kicsit elfogadóbban szemlélem
Kicsit érzek már valamit
Vagy csak azt hiszem.
Van a jelen, ami poshad
Volt a múlt, ami élt ugyan
De félek, többé nem ad
Boldogságot már mostan.
Mert ami volt, elmúlt
És vagyok itt egymagam.
Lelkem most feldúlt
Alváshoz sincs vágyam.
Egyre közönyösebben
És elemző elmével
Élem az életem
Sötétedő szemekkel.
Nagyszerű, sorsszerű, kisszerű
Mindenütt van egy nagy betű
Pedig kicsinyes minden derű
Hiányos, szende és keserű.
Szép nosztalgiák voltak
De csak tanulságok maradtak
A rossz emlékek elmúltak
A jók pedig átragyognak.
Kirobban belőlem nagy hirtelen
Élni kéne, élni! Ez mindenem!
De mégsincs élet körülöttem
Kiég a vágy, de a remény nem.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.