Remegő önkívület,
magába zárt
elfojtott révület.
Sámándob pereg.
Homályosan folyó
felvert homokszemek.
Csiholódik a tűz,
izzó emlékezete
mindig tovább űz.
De megcsap a tegnap
szele, s kihuny a láng.
Hely marad csak, a parázsnak.
Halkul a lüktetés,
lassul a láb.
Apró kis éltetés -
Ez jut a mának.
Eső mossa festékét
a régi világnak.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.