Hiánytalan hiányban ébredek
És tagadó szívvel fekszek
Magamban élnék és másokkal
Ver sors, ver minden okkal.
Hol van tűz, mi elsőre fogant,
Hol van parázs, hol elillant.
És mégis, mikor azt hinném
"Vége...!" újra dübörög eszmém.
Feleslegessé teszem magam, ha kell
Szívem míg biztos pontra nem lel.
Csak bizonytalan fordul elő
Vagy keresztbe tesz agyvelő.
Szabadságon vagyok, szabadultam
Nihiltől, és nem merengek kábultan
Nem csüngök idegen lelkű ajkán
Nem köt össze minket a kaján...
Aranyos, megindító, szívemnek jó
Gondolnám néha, és csak befed a hó
Minden elfekvő sarat, rút bogarat
Az elmúlás termeli a mocsarat.
Hagyjuk, ez nem oly válságos
Inkább sajna csak álságos
Mit szólnál, csak azt tudnám
Ha ezt mind elmondanám.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.