Most látom csak, mi az, hogy élni.
Elmerülni a magányban, hogy ha kell
A valóságot csakis önmagában szemlélni
Csak önmagunkban van számunkra hely.
Életterünk a test birodalma, nagy métely
Beleveszni nagy tévedés lenne, de hiába
Virtuális világunkba zárkózunk mind el
A szellem birodalma elérhetetlen e világba.
Minden valóság csak a belső, rozoga tükör
Személyiségünk rajta a deformáltság alakja
S azon szemléljük a nem létezőt, mi felőröl
Mert mindenkinek más a szubjektív valóságalapja.
S a lét vagy nemlét, közte parányi különbség
Valóságnak mit nevezel? Vélekedés csupán
Megannyi ember, megannyi emlék, tördelék
S csak számomra igaz, számomra bűntelen logikám.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.